Zsigmond Malom Fogadó

Leírás

A Zsigmond Malom Fogadó, a Hargita hegység lábánál elterülő Csíkmadaras falu határában helyezkedik el, egy csendes kis Szigeten, melyet az Olt és a Madicsa patakok határolnak. A háromhektáros telek ideális körülményeket biztosít az év minden napján a vidék szépségeit megismerni akaró vagy csak pihenni vágyó vendégeknek, erre látogató turistáknak.

A száz évesnél öregebb tanyán, egy műemlék vízimalom társaságában kialakított rusztikus hangulatot idéző fogadóban 35-45 fős csoportok, baráti társaságok számára nyújtunk lehetőséget különböző, egy-két napos összejövetelek lebonyolítására. Csoportoknak, előzetes egyeztetés esetén, akár több napos, színes programmal teli rendezvények, táborok, vakációk megszervezését is vállaljuk.

Szekeres és lovasszán túrákra is lehetőség van.

Localitate

Csíkmadaras

Photo Gallery

Hasonló helyek

Szeretettel invitáljuk Önt és kedves családját e hegyek által körülölelt kis településre Csíkmadarasra, ahol a tradíciók megismerése mellett kalandokban, csodákban részesülhet, megismerve a székely ízvilágot és az itteni emberek életét, feltöltődve, újjászületve a Programjainkon keresztül. Szolgáltatásainkat azon Vendégeinknek ajánljuk, akik szeretnék igazán megismerni az itt, Székelyföldön élő csíki ember életét, mindennapjait, a hagyományainkat, kulturális életünket, és ezt a meseszép Hargita hegységet, Csíkmadarast, és természetesen Székelyföld és Erdély látnivalóit is. Beszélt nyelvek: magyar, angol, német, román Szoba paraméterei: WC, zuhanyzó / fürdőkád, rádió, balkon, egyedi tervezésű szobák, szobaszervíz, erkély, internet Szállás szolgáltatásai: WC, zuhanyzó/fürdőkád, önellátó, reggeli, félpanzió, teljes ellátás, konyha, tűzhely, mikro, hűtőszekrény, ebédlő, zárt parkoló, TV, rádió, udvari tűzhely, kemping, szolgáltatások gyerekeknek, mozgássérült-barát, széf, grillezési lehetőség, programszervezés, napozó ágy, taxi rendelés, kerti bútorok, asztalitenisz, házi tej és tejtermékek, kerti terasz, kerékpár kölcsönzés, játék Környék szolgáltatásai: élelmiszerbolt, étterem, cukrászda, gyorsétterem, kávéház, parkoló, síelés, lovaglás, vadászat, horgászat, csónakázás, sporteszköz-kölcsönzés, természetjárás, kemping, erdő/park, strand, gyógyfürdő, uszoda, vízpart, szolárium, szauna, múzeum, vár, emlékmű, színház, mozi, szolgáltatások gyerekeknek, posta, pénzváltás, benzinkút, autókölcsönzés, fazekasok, fodrász, kozmetikai szolgáltatás, piac, bemutató gazdaság, állatok, gyógyszertár, egészségügyi szolgáltatás
Csíkmadaras/Mădăraş Ciuc, str. Egervára út, nr. 396 szám, Hargita megye/jud./Kreis Harghita, Madaras, Romania, 537071
A családias hangulatú panzió, amelynek egy kúria jellegű ház ad otthont, uniós pénzforrások segítségével létesült 2006-ban és a modern kor minden kényelmét kínálja, behelyezve egy rendezett nagy udvarba és kertbe, Csíkszeredától 18 km –re, egy csendes faluban. található. Csíkajnád mint település egy olyan tájnak a szerves része, Erdély délkeleti részén, ahol a természeti adottságok mellett a történeti realitás a rendező elv. Az Alszeg, Felszeg, Fenyőszeg, tízeseiből / sok átalakuláson átment, de napjainkig fennmaradt Árpád-kori településreliktumok/ álló falu lakói máig átörökítették a székelyek hadi szervezetének ősi emlékeit; a falurészek, utcák elnevezéseit, életmódbeli hagyatékait, szokásait, a tájhasználat tereptárgyakban testet öltő eszközeit / feszületek, csengettyű stb./ A modernizáció megkésettsége, a paraszti tájhasználat konzerválódása máig élteti a történeti kultúrtáj-elemeit. A természet közelsége, a falu biztonsága és érintetlen tiszta környezet jellemzi, abból adódóan, hogy e település a csíki hegyek északi vonulatának karéjában helyezkedik el, a csíki medence legkeletibb zárt részén, ahol nincs áthaladó országút. A panzió ideális szállás és kikapcsolódási hely egyéneknek, családoknak, 8-10 fős baráti társaságnak, csoportoknak, a zsúfoltság nyomasztó érzése nélkül. A tájjellegű épület , az ízléses, rusztikus berendezés, a hálószobákon kívül igénybe vehető, nagy nappali, a teljesen felszerelt nagy konyha kamrával, a hálószobákhoz tartozó kiskonyhák, a nyitott és zárt teraszok, a tornác, az előszoba, a borozó pince, mindezek teljes komfortot biztosítanak. A gondozott bensőséges udvar, a régi csűrrel istállóval, kerekes kúttal, kenyérsütő kemence hozzáépített terasszal, bográccsal , valamint a nagy kert megművelt biózöldségessel, füves területtel, gyümölcsfákkal, díszcserjékkel, virágokkal, az otthonosság érzetét kelti, úgy érzed, megérkeztem, ez az én világom.
Mihăileni, Satul Nădejdea Nr. 240, Harghita 537202, Romania
A Fűzfa vendégház modern és hagyományos irányvonalakat egyaránt magába foglal, remek otthon lehet a baráti társaságok vagy a nagycsaládos kirándulások számára. Madéfalvától 3 km-re található a csendes Csaracsó területén, így tökéletes környezetet biztosít a pihenni vágyóknak. 10 szobája, saját konyhája, tágas udvara és lobbi szobája megfelelő teret nyújt a közös időtöltésnek.
Ciaracio, Romania
Nyitva
A Villa Montana panzió Borszéken (Borsec) található, a Remény-síközponttól (Speranta) 3 km-re. Konyha, síkképernyős, műholdas TV és saját fürdőszoba áll rendelkezésre. A szálláshely reptéri transzfert biztosít, és sífelszerelés is kölcsönözhető.  A légkondicionált szállásegységek sütővel, mikrohullámú sütővel, kávéfőzővel, zuhanyzóval, ingyenes piperecikkekkel és íróasztallal rendelkeznek. A wifi ingyenes. Néhány szobához erkély is tartozik. Ruhásszekrény is biztosított. Mindennap kontinentális reggeli fogyasztható. A Villa Montana szálláshelyén grillezésre is lehetőség nyílik. A környéken síelés és kerékpározás kínál kellemes időtöltést. Az éjjel-nappali recepció angolul és magyarul beszélő személyzete mindig készséggel nyújt segítséget. Borszék (Borsec) központja 5 km-re fekszik a szálláshelytől. Értékelések szerint ez a legjobb ár-érték arányú szállás Borszéken! A vendégek itt többet kapnak a pénzükért, mint a város más szállásain. A szálláson magyarul is beszélnek!
Borsec 535300, Romania
Tușnadu Nou 460, 537336, Romania
Str. Csiszér, Gheorgheni, Romania
5.0 2 értékelések
❗ A lovastúrákra előzetes bejelentkezés szükséges. Ajánlott 3–4 nappal a tervezett időpont előtt foglalni. Napos lovaglások, és több napos lovas vándortúrák Székely és Csángóföldön. Szeretettel várunk lovastanyánkra, hogy együtt járjuk be Erdély egy részét! Lovastúra: • Lovastúra típusa: csillagtúra, körtúra • Nehézségi fok: kezdők, haladók • Szállás: panzió, sátor • Lovak típusa: melegvérű, székely lovak • Felszerelés: angol, western, katonanyereg • Időtartam: 1-3 napos, 1 hetes, vendégek igényei szerint • Lovasok száma: 1-10 Szekerezés: a lovastúrákra is lehetőség van menni szekérrek azok számára, akik nem tudnak lovagolni.
Sândominic 537275, Romania
❗ A lovastúrákra előzetes bejelentkezés szükséges. Ajánlott 3–4 nappal a tervezett időpont előtt foglalni. • Lovastúra típusa: csillagtúra, körtúra • Nehézségi fok: kezdők, haladók • Szállás: panzió, sátor • Lovak típusa: sodrott lovak, székely lovak • Felszerelés: angol, katonanyereg • Időtartam: pár órás- több napos, vendégek igényei szerint • Lovasok száma: 1-12
Lazarea, Romania
❗ A lovastúrákra előzetes bejelentkezés szükséges. Ajánlott 3–4 nappal a tervezett időpont előtt foglalni. • Lovastúra típusa: körtúra • Nehézségi fok: kezdő, haladó • Szállás: panzió, sátor • Lovak típusa: melegvérű • Felszerelés: angol, western • Időtartam: 1-2 napos, vendégek igényei szerint • Lovasok száma: 1-4
Ciumani, Romania