Valakinek segítséget nyújtani annyit jelent, mint megerősíteni őt élete értelmében.
Egyesületünk segítség akar lenni azok számára, akik a reménytelenség kultúrájában elvesztették önmagukat, identitásukat, Istenbe, a reménységbe vetett gyökerüket. Célunk az egyén lélekápolása, az önismeret, a lelki élet fejlesztése fiatalok és felnőttek körében egyaránt. Küldetésünknek tartjuk az élet kultúráját ily módon terjeszteni és építeni.
"Valakitől segítséget elfogadni annyit jelent, mint belátni emberi mivoltunk határait."
Hisszük, hogy a természetben töltött idő a fejlődés, a feltöltődés és a tudatosság tere lehet.
Egy zajjal és rohanással teli világban kevés dolog olyan valódi, mint a hegyek között járni telefonjel, zavaró tényezők és sietség nélkül.
Ez a projekt arról szól, hogy megosszuk a természetben átélt valódi pillanatokat, és olyan közösséget építsünk, amely a szabadban is igazán él.
A te szabadtéri lendületed.
Csatlakozz a mozgalomhoz.
A Rotary Club Székelyudvarhely a Rotary International tagja, amelyben különböző foglalkozású emberek készek vállalni a humanitárius szolgálatot.
Szakmai és magánéletükben magas etikai alapelveket követnek.
Szent Imre utca 18, 535600 Odorheiu Secuiesc, Románia
A cserkészet több mint önkéntesség és szabadidős tevékenység: életforma és egy egész életre szóló nevelés, amely jelentős hatással van a fiatalokra. Barátságokat épít, lehetőségeket teremt, valamint az egyenlőség és a sokszínűség értékeit közvetíti.
Élményt nyújtunk
Bepillantást nyújtunk az érintetlen téli táj csodáinak megismeréséhez. Mindannyiunk életében fontos szerepet játszik a természet, a természet szeretete és annak megismerése, megóvása. A természetjárás ma már nem csak gyalog lehetséges, hanem akár ülve is megtehetjük. Így biztonságos, ellenőrzött körülmények között sokkal messzebb és nagyobb területet tudunk bejárni, megcsodálni.