"Útmenti keresztek" Szakács László Imre festészeti kiállítás
Hargitai Megyenapok
|
Kiállítás
Házigazda:
Gheorgheni, Romania, Pro Art Galéria
Dátum és óra:
péntek, 10 május 2024
17:00 - 18:00
17:00 - 18:00
Leírás
Szakács Imre László festőművész „Útmenti keresztek” című kiállítása kiválóan illik a pünkösdi ünnepkör tiszteletére szervezendő kulturális és művészeti programok sorába, amit a Hargitai Megyenapok keretében szervezünk meg Gyergyószentmiklóson. Szakács Imre 1948-ban Budapesten született, de mindkét szülői ágról erdélyi gyökerekkel rendelkezik. Gazdag művészi pályáját számos magyarországi, romániai, és Nyugat-Európai kiállítás igazolja. 2oo4-től az Európai Művésztelepek Szövetségének elnökségi tagja, 2oo5-2o17 között alelnöke volt. A Szentendrei Régi Művésztelep vezetője 1999-től. Szentendre város díszpolgára. A Gyergyószárhegyi Művésztelepnek is meghívott vendége volt a rendszerváltás utáni időszakban.
Vállaltan hívő keresztény festőművész. Alkotásainak témaválasztásában is ez a keresztényi gondolatiság jelenik meg, a természet tisztelete, annak szépségeire , csodáira való rávilágítás. Az Istenhez való viszonyulása több festményének fő témája hiszen a legszentebb imánk a „Mi atyánk” hét kérését festi meg egyik sorozatában. Az „Útmenti keresztek” című kiállításanyag a kereszténység legszentebb szimbólumának a keresztnek használatával Erdély hegyeit, tájait, feszületeit festi meg. Erre hívjuk a művészetpártoló és szerető közönséget. A kiállítás május 1o-én, 17 órakor nyílik meg a gyergyószentmiklósi Pro Art Galériában és 3 hétig tekinthető meg az érdeklődő közönség számára

Hasonló események
8 máj.
Jó gyakorlatok a tájházak működtetésében III. - konferencia
Hargitai Megyenapok
Kezdődik 10:00
|
537205 Bögöz, Románia
8 máj.
Hazajöttünk Török Zoltán zarándok-fotó kiállítása
Hargitai Megyenapok
Kezdődik 14:00
|
Csíksomlyó, Községháza épülete
9 máj.
UNSCENE - Művészeti Egyetemek Fesztiválja
Hargitai Megyenapok
Kezdődik 10:00
|
Miercurea Ciuc, Romania
9 máj.
Találkozás - ifjúsági képzőművészeti kiállítás a Csíkszeredai Tanulók Háza gondozásában
Hargitai Megyenapok
Kezdődik 18:00
|
Spațiul expozițional de la parterul Consiliului Județean Harghita, Miercurea Ciuc