Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor - Tusványos

Egy a tábor. Tusványos #tusvanyos32!

Kezdetben, 1989 utolsó napjaiban csak az ötlet volt. Nyugatról jött, a ködös Britanniából, mint annyi sok minden akkoriban, és azóta is. David Campanale hozta, cipelte magával édes teherként. A BBC újságírója akkor azt álmodta meg, hogy valódi szolidaritás jöjjön létre magyarországi, erdélyi és nagy-britanniai fiatalok között. Két nap kellett, és a gondolatcsíra szárba szökkent.

Az első, mindezt alátámasztó kézdivásárhelyi dokumentum (amely 1989. december 31-én született) aláírói így fogalmaznak: „Mi, Nagy-Britannia, Magyarország és Románia fiatal demokratái kifejezzük közös eszméinket és törekvéseinket. Európa még mindig megosztott. A kontinens egységesülését nem lehet elképzelni a kelet-közép-európai régió nélkül. Tegyünk meg mindent, hogy a vasfüggöny maradványait is felszámoljuk”.

Az angol újságíró huszonöt évvel későbbi visszaemlékezéseiből kiderül, hogy 1989-re már a kereszténydemokrata értékrendet kereste a liberális demokrácia helyett, és ez volt a székelyföldi beszédei központi eleme is.

Mi mást is fűzhetnénk hozzá mindehhez? Azt mindenképp, hogy ma sem gondoljuk másként. Hogy soha nem lehetnének időszerűbbek az „újszülött” első szavai, mint amikor a kelet-közép-európai régió törekvései harminc esztendő elteltével is ugyanazok, és még mindig a vasfüggöny maradványainak a felszámolásával kell küszködünk. Amikor Európa még mindig megosztott, ámde a visegrádi, és az azokkal határos országok súlya egyre meghatározóbb. Ez a súly pedig Tusványos nélkül, ahol maga a kelet-közép-európai kereszténydemokrácia született újjá, korántsem nyomna akkorát a latban, mint ahogyan azt mostanában minden nap megtapasztalhatjuk.

Harminc esztendőnk hatalom, egy a tábor, és ugyanaz maradt a zászló. Lobogjon hát ezután is mindannyiunk örömére itt, az Olt partján, ahol összenőtt, ami összetartozik, és amit nem is olyan rég már a világ közepének is nevezhettünk!