Tordátfalvi tájház

Tordátfalvi tájház

Tájház

Leírás

Alapítás éve: 2009
Alapító és működtető neve: Pop Anna

Tordátfalva a Nyikómente falvainak egyike. Közigazgatásilag Siménfalvához tartozik (Hargita megye). A Nyikóba jobb oldalágilag beömlő Alba pataka völgyfőjében fekszik. Székelyudvarhelytől 22 km-re, Székelykeresztúrtól 18 km-re. Mindkét város felől megközelíthető. Ősi település, az 1333-as évi pápai tizedjegyzék szerint már kezdettől fogva templomos egyházként szerepel. Lakosságának létszáma 90 fő. Műemlék temploma középkori alapokra épült 1823-ban. A torony 1895-ben épült, benne két harang található. Egyik 1834-ből, a másik 1928-ból. További látnivaló az I. világháborús emlékmű, Boros György háza, aki 1928 és 1938 között unitárius püspök volt, valamint a Végh kúria.

Egy helybéli mondás szerint „Tordátfalván kezdődik a világvége felé vezető út”, és ebben a mondatban benne van Tordátfalva egész titokzatossága és nyugalma. Ebben a kis faluban található a környék legrégebbi, ma is álló és használatban lévő székely kapuja, amelyet 1800-ban állítottak fel.

A tájház 2009-ben önerőből jött létre. Magántulajdon, működtetője Pop Anna. Tordátfalván a 14. szám alatti telek udvarán található. A telken egy tornácos épület, egy csűr, egy istálló, valamint egy kisebb ház áll. Ennek három szobájában van elhelyezve a néprajzi gyűjtemény. Az út felőli szobában, a tisztaszobában a háztartás értékesebb tárgyai láthatóak: kaszten, vetett ágy, bölcső, szekrény, kanapé, asztal,székek, falióra, fényképek, könyvek, falvédők. A középső házban asztal, festett falitéka (19. századi), fatálas, edénytartó, festett láda stb. Itt találhatóak a kenderfeldolgozás eszközei is: szövőszék, fonókerék, tekerőlevél, héhelő stb. A hátsó ház a sütő. Benne kemence van katlannal. Vannak itt bőrrosták, gyúródeszkák, teknők, kétkarú mérleg (fontos tál) stb.

Az ide látogató a tájházban megismeri elődeink életvitelének tárgyi kellékeit, ezzel megidézve életüket, munkás napjaikat.A Tordátfalvi Tájház minden látogatót szeretettel vár!

Forrás: Kriza János Néprajzi Társaság

Localitate

Tordátfalva

Hasonló helyek

Szépvízi Örmény Emlékház

Tájház

Gyimesfelsőloki Csángó porta

Tájház

Csíkkarcfalvi tájház

Tájház

Csíkszentdomokosi Néprajzi Múzeum és Tájház

Tájház

Gyergyóremetei tájház

Tájház

Alsósófalvi Tájház

Tájház

Székely Mesterségek Múzeuma - Énlaka

Tájház

Lövétei tájház

Tájház

Kápolnásfalusi tájház

Tájház