Oroszhegyi Kulturális és Ifjúsági Egyesület
Oroszhegyi Kulturális és Ifjúsági Egyesület

Oroszhegyi Kulturális és Ifjúsági Egyesület

Eseményszervező

Leírás

Az Oroszhegyi Kulturális és Ifjúsági Egyesület 2005. elején alakult, 11 oroszhegyi lelkes fiatal kezdeményezésére. Az azóta eltelt időszak 6 éve igazolta, hogy létrejötte egy valós igény eredménye volt, hiszen civil szervezetként jelentős mértékben hozzátett a település hétköznapjaihoz, azóta ünneppé vált rendezvényeket indított útjára és partnernek bizonyult rendezvények során át a helyi tanintézmények és az önkormányzat számára. Megalakulásuktól fogva társszervezői lettek a már hagyományos oroszhegyi Nárcisznapoknak, az önkormányzattal partnerségben 2007-ben útjára indították a többnapos Szilvanapok rendezvényt, melynek célja felhívni a figyelmet e gyümölcs régi és jelenlegi értékére és szerepére a falu életében. Emellett évről-évre környezetvédelmi tábort szerveznek helyi gyerekeknek és fiataloknak, akik ezáltal megismerkedhetnek a környék szépségeivel, természeti értékeivel és ezek megóvásának fontosságára is ráébredhetnek. Az egyik legsikeresebb a rendezvények sorában az idén már hatodik kiadásához érkezett Oroszhegyi Gyermek Néptánc- és Népdalfesztivál, melynek elindulásától kezdve célja volt fellépési lehetőséget biztosítani a környék gyermek és ifjúsági néptánccsoportjainak és népdalénekeseinek. A seregszemle évről-évre nagy érdeklődésnek örvend és több száz gyereknek nyújt fellépési lehetőséget, igazolva az ilyen és ehhez hasonló rendezvények létjogosultságát.
Bízunk abban, hogy rohanó, pénz- és fogyasztáscentrikus világunkban is van és lehet létjogosultsága a helyinek, a hagyományosnak, legyen szó akár néptáncról, népdalról, hagyományos gyümölcsfajtákról vagy természeti környezetünk szépségeiről, és biztosítani kell a lehetőséget az eljövendő nemzedékeknek is, hogy részesülhessenek ezekből. Ha ehhez sikerül Oroszhegy szintjén szerény erőforrásainkhoz és képességeinkhez mérten egy kevéssel is hozzájárulnunk megalakulásunk már nem volt hiábavaló.

Hasonló helyek

Eseményszervező
Cioboteni, Miercurea Ciuc, Romania
Eseményszervező
Eseményszervező
Az Artera Alapítvány 1999-ben alakult Székelyudvarhelyen. Székelyföld hagyományainak ápolását és őrzését tűztük ki célul. Alapvető feladatunk a hagyományos kézműves mesterségek képzése, programok szervezése.
Strada Kornis Ferenc 8, Odorheiu Secuiesc 535600, Romania
Bălan 535200, Romania
Eseményszervező
Embercsoportokban zajló folyamatok hatékonyságát segítjük elő osztályközösségek, vállalkozások, civil szervezetek és közintézmények körében. Tevékenységeinken a személyes és társas készségek fejlesztésére fókuszálunk. 
Strada Brașovului 4, Miercurea Ciuc 530003, Romania
Eseményszervező
Strada Cădișeni 71, Odorheiu Secuiesc, Romania
Eseményszervező
21 ország több mint 130 iskolája után a Logiscool Csíkszeredába is elérkezett! A gyermekek számára a világ legtermészetesebb dolga a számítógép, okostelefon, tablet használata, miért is ne hoznánk ki ebből a maximumot? Most itt a lehetőség, hogy megtanulják olyan módon használni a digitális eszközöket és, hogy olyan plusz tudás birtokába jussanak, ami egész életükre pozitív hatással lehet. Ha néhány szóban kellene összefoglalni azt mondanánk: logikus gondolkodás, problémamegoldó-készség, digitális írástudás, játszva tanulás, élménypedagógia, programozás, alkotás. Igen, számunkra ez a Logiscool! A 2022-ben induló kurzusaink és workshopjaink magyar nyelven érhetőek el. Érdekelne román nyelven? Jelezd az alábbi elérhetőségen: hello.csikszereda@logiscool.com
Strada Gál Sándor 16a, Miercurea Ciuc 530210, Romania