Lepkeház

Lepkeház

Family-friendly látványosság / Turisztikai cél


Leírás

ZÁRVA 2025. MÁJUS 31-IG!

A székelyudvarhelyi időszakosan működtetett lepkeház tapasztalatait felhasználva 2012 tavaszán megnyitottuk a Hargita megyei Parajdon Románia első állandó lepkeházát. A speciálisan erre a célra épített kétosztatú épületben egy ajándékbolttal egybekötött fogadó rész és egy trópusi mikroklímával, trópusi növényekkel, kis tóval valamint körsétánnyal ellátott úgynevezett röptér kapott helyet. Lepkéink dél-amerikai, afrikai és ázsiai lepkefarmokról bábok formájában érkeznek hozzánk. 

Érkezésük után egy külön erre a célra készített keltetőbe kerülnek, ahol fajtól függően néhány napon belül – immáron a hernyóból átalakulva – csodálatos lepkeként látják meg a napvilágot. A minden év meleg hónapjaiban látogatható lepkeházban általában 8-9 úgynevezett alapfajt és 6-7 változó faj több száz egyedét lehet megfigyelni egy időben. Lévén, a lepkék élettartama csupán néhány hét, az utánpótláskor figyelünk arra, hogy folyamatosan olyan új fajokat mutassunk be, amelyek megtekintése ürügyül szolgálhatnak a visszatérésre. 

Állandó vendégeink közül kiemelnénk a lepkeház virtuózát, az égszínkék azúrlepkét (Morpho peleides), a kecses zebralepkéket (Heliconiinae), a folyamatosan lustálkodó denevérlepkéket (Calligo memnon), valamint a lepedőszerűen repülő nimfalepkéket (Idea leuconoe). Lepkeházunk kicsiknek és nagyoknak egyaránt tartalmas, élményteli kikapcsolódást kínál.

Májustól szeptemberig látogatható.
BELÉPŐJEGY ÁRAK
8 RON - gyerekeknek, diákoknak, egyetemistáknak
12 RON - felnőtteknek , nyugdíjasoknak
(3 év alatt ingyenes)

Helység

  • Parajd

Photo Gallery

Video

Hasonló helyek

Pónibirodalom és Mini Dinó Park

Természeti látványosság / Élmények / Turisztikai cél

Magic Selfie House

Turisztikai cél

Tusnad Eco Bear Cave

Turisztikai cél

Bogárpark

Élmények / Family-friendly látványosság / Turisztikai cél

Korondi Madárkert

Természeti látványosság / Élmények / Family-friendly látványosság