Edutech Consulting
Edutech Consulting

Edutech Consulting

Leírás

Évekkel ezelőtt egy olyan képzési központot álmodtunk meg, ahol egy helyen elérhető szinte minden képzés, amire egy cégnek szüksége lehet: a kommunikációtól az értékesítésen át egészen az ügyfélkapcsolatok kiépítéséig.
Aztán az álomból valóság lett – és az Edutech Consulting nevet kapta.

Mit találsz meg az Edutech-nél?
Hiteles szakértőket. Minőségi tudást. Ez az alap, amire az Edutech minden programja épül – a kezdetektől napjainkig.
Rendszeresen szembesülünk azzal, hogy a lelkes vállalkozóknak fejtörést okoz, hogyan tegyék a cégüket igazán versenyképessé, a cégeknél visszatérő probléma a csapatszellem kialakítása, a konfliktusok kezelése és az idővel való gazdálkodás.
Természetesen ez csak néhány példa a kihívások közül, amivel egy vállalatnak a mindennapi működése során szembe kell néznie.
Tudjuk, hogy ezek megoldása eltérő kompetenciákat kíván, ezért ehhez igazodva olyan képzés tematikákat állítottunk össze, melyek végén a résztvevők a gyakorlatba azonnal átültethető tudással állhatnak fel.
Arra törekszünk, hogy aktuális, hasznos és élményalapú programokat kínáljunk.
Rugalmas időbeosztás – képzéseink munka mellett is könnyedén elvégezhetők!
Van egy csapatod? Már 5-6 főtől személyre szabjuk a képzést – úgy, ahogy nektek a leghasznosabb!
Egyedi kérésed van? Mi nyitottak vagyunk rá – és olyan szakértőt hozunk, aki valóban ért hozzá.

Oktatóink:
  • az adott szakterületek elismert, sikeres szakemberei
  • egyetemi tanárok
  • hiteles üzletemberek
Kizárólag olyan szakértőket kérünk fel, akik már bizonyítottak. 
Tőlük tanulni nemcsak érdemes – megtérül!
Minden rendezvényünket átjárja a több, mint 17 éves lelkesedésünk
Lendületünk az évek alatt csak nőtt – ezt érezni fogod minden rendezvényünkön.
Bár a képzési palettánk széles, elképzelhető, hogy nem találod meg nálunk azt, amit keresel. Ebben az esetben kézlegyintés helyett alaposan végiggondoljuk, hogyan tudnánk segíteni (és az esetek nagy részében sikerrel járunk).

Ezt a 3 értéket valljuk:
  • őszinteség
  • megbízhatóság
  • tisztelet
Amit csinálunk, azért működik: mert mögötte évtizedes tapasztalat és valódi ambíció áll.
Nem ragaszkodunk a sablonokhoz – változunk, fejlődünk!
Folyamatosan figyelünk a visszajelzésekre, követjük a szakmai trendeket, és ha szükséges, újragondoljuk programjaink tematikáját. A fejlődés számunkra nem lehetőség – alapelv.
Ezt a nyitottságot és rugalmasságot a hallgatóink is értékelik – nem véletlen, hogy sokan újra és újra visszatérnek hozzánk, és szívből ajánlják képzéseinket másoknak is.
Ha kérdésed van, vagy segítségre van szükséged keress nyugodtan a 0040-740-367023 –as telefonszámon, írj nekünk e-mailt az office@edutechconsulting.ro címre, csatlakozz az "Edutech-tréningek" Facebook csoporthoz vagy tedd fel a kérdésedet az alábbi űrlap kitöltésével.

Hasonló helyek

TEDx Csíkszereda: Ahol világmegváltó ötletekkel rendelkező emberek találkoznak.
Majláth Gusztáv Károly, Miercurea Ciuc/Csíkszereda 530100, Romania
1 esemény
Mozogj Velünk egész évben!   A KidsSport 2020-ban alakult, volt alpesi síversenyzők és olimpikonok, Bónis Annamária és Miklós Edit vezetésével, akik a tömegsport népszerűsítésére fektették a hangsúlyt a megalakuláskor.    Céljaink, hogy a KidsSport gyerekek:  • szeressék meg a sportolást  • éljék át a mozgás örömét  • alakuljon ki bennük a hovatartozás tudata, mialatt közösségben, csapatban vannak  • az új és kihívásos helyzeteken keresztül szerezzenek önbizalmat és erősítsék azt  • töltsenek minél több időt a szabad levegőn, természetközelben Eseményeink : • Nyílt nap (október vége/november eleje) – minden gyerek kipróbálhatja a sízést a műanyag sípályán • Hó Világnapja Csíkszereda - World Snow Day (január harmadik vasárnapja) – Nemzetközi Síszövetség rendezvénye amelynek legjobb „Legjobb Hó Világnapja” díját elnyertük 2021-ben  • SnowKidz (február közepe) – a Nemzetközi Síszövetség rendezvénye • Közös Suhanás (március eleje) – síszezonzáró eseményünk, amely fénypontja, hogy a KidsSport gyerekek versenypályának kitűzött pályán csúsznak le és kapnak érmet, emléklapot és egyéb ajándékot.   Tevékenységeink • KidsSki – Októberben, “besíztetéssel” indítjuk a síszezont, a 90 m hosszú, műanyag sípályánkon, hogy felidézve az előző síszezon érzéseit, a gyerekek már önbizalommal síelhessenek a havas pályákon, egészen március közepéig.  • KidsSwim – Egész évben intenzív és rendszeres úszásoktatást tartunk a Csíki Csobbanóban, kiegészítve strandolós-biciklizős KidsStrand programunkkal a zsögödi strandon augusztusban. • KidsBike – A műanyag pályát nyáron akadálypályává alakítjuk, illetve közúton való bringázással tanítjuk a gyerekeket helyesen közlekedni.  • KidsCamp – Téli és nyári vakációs időszakban egyaránt táborokat szervezünk, szezonnak megfelelő sportprogramokkal, természetközelben, gyönyörű környezetben, teljes ellátással, koordinációs és ügyességfejlesztő gyakorlatokkal, csapatépítő interaktív játékokkal. • KidsStrand – Amint beáll a csíki nyár, bringára pattanunk, és strandoló programra visszük a gyerekeket a zsögödi strandon. • KidsSport Ski Racing Team – Nem titkolt célunk mindig is az volt, hogy azokból a tehetséges gyerekekből, akik rendszeres síoktatásra járnak, idővel versenyzőket neveljünk. Feltett szándékunk, hogy saját tudásunk szerint a csíki sísportot segítsük, és maradandót alkossunk. Versenycsapatot alakítottunk tehát, amelynek olyan gyerekek a tagjai, akik a sísportot odaadó komolysággal űzik, rendszeresen edzésekre, edzőtáborokba és versenyekre járnak.   Csapatunk: Bónis Annamária, Bónis Attila, Csiszér Ágó,  Horváth Dori, Mihály Lóri, Miklós Edit, Orbán Anita, Szakács Gyöngyike, Végh Hermina   Partnereink:  KisSomlyó Ski, World Snow Day, SnowKidz 
We are a Romanian fashion design atelier, dedicated to creating handcrafted accessories.
If you have been bitten by the cycling bug, you'll never be the same again!
1 esemény
Kiről? Emberekről, medvékről, emberekről és medvékről, együttélésről. Kinek? Gyerekeknek, felnőtteknek, időseknek, helyieknek, turistáknak, szakembereknek, laikusoknak, szórakozni vágyóknak, vagy egyszerűen csak minőségi időt eltöltő embereknek. Hol? Tusnádfürdőn. A város központjában: a parkban, a színpadon, a takarón, a konferenciateremben, a vásárban, sörrel a kezünkben. Miért? Mert a „medve téma” a mindennapi életünk része. A TusnadEcoBearFesten minden a medvékről fog szólni, de az emberekről IS. A hiteles információról, az együttélés kihívásairól és megoldásairól.
A Sóvidék egyik leglátványosabb és legizgalmasabb eseménye minden év júliusában kel életre, amikor Parajd határában, a legendás Rapsónné váránál dübörögnek fel a motorok, quadok és terepjárók. A fesztivál egyedülálló hangulata és látványos versenyei évről évre több száz résztvevőt és látogatót vonzanak.  A kétnapos program során a látogatók igazi extrém terepkalandban vehetnek részt, legyen szó hobbi motorosokról vagy profi pilótákról. A résztvevők különböző kategóriákban mérik össze tudásukat, miközben a nézők izgalmas akadálypályákon és feszültséggel teli küzdelmek során szurkolhatnak kedvenceiknek. A gyerekeket külön versenyek, a családokat pedig szórakoztató programok és esti koncertek várják. 
1 esemény